Köszöntő

A Consort Zenei Alapítvány szervezésében negyedszer hallhatja a váci közönség az improvizatív jazz legkiválóbb magyar képviselőit a 2009-es ARBOS-estek keretében. A sorozatot 2005-ben indítottuk el, és az azóta eltelt években olyan neves zenészek voltak fellépőink között, mint Szabados György, Dresch Mihály, Borbély Mihály vagy Binder Károly. Számos különleges produkciót, lemezbemutatót, megismételhetetlen zenei eseményeket tudhatunk magunk mögött.

Az országban az ARBOS Improvizatív Jazz Estek az egyedüli olyan hangversenysorozat, amely kizárólag a "kortárs improvizatív jazz" stílusokon és országhatárokon átívelő, különleges zenéjét tűzte műsorra, a váci közönség pedig szinte csak e sorozat keretében hallhatja az improvizatív zenét játszó muzsikusokat.

Bár nehéz meghatározni, hogy mit is értünk pontosan "improvizatív jazz" alatt, (hiszen a jazz minden műfaja az improvizációra épül) mégis kifejező ez a név, hiszen itt az "improvizatív" jelző a minden zenei elemet: a gregoriántól a népzenén át a jazzig egyesítő, ezek dallam-, ritmus- és formavilágát felhasználó zenét jelenti, amelyet az improvizáció fog össze. A magyar improvizatív zenészek páratlan helyzetben vannak, hiszen kevés olyan nép van, akinek népzenei öröksége oly gazdag és szép, mint a magyaré (nem is beszélve a Balkán népeinek zenéjéről, amelynek ritmus- és dallamvilága szintén meghatározó a Kárpát-medencében), és akinek a XX. században olyan óriások jelölték ki zenei útját, mint nekünk Bartók és Kodály - ez utóbbi szerző hatása közvetlenül is megmutatkozik majd a sorozatban a Borbély Műhely „Hommage à Kodály” koncertjén.

A magyar improvizatív zene tehát egészen különleges helyet foglal el az európai kultúrában, és Európa többi országában tudatában vannak e kincsnek, miközben mi, magyarok nem ismerjük és nem szeretjük eléggé zenei örökségünk ezen értékes, modern gyümölcsét. Azzal, hogy évről évre megrendezzük az ARBOS-esteket, szeretnénk elérni, hogy az improvizatív zene elfoglalhassa méltó helyét a magyar zenei életben.

Az idei hangversenysorozatot a 2007-es ARBOS-esteken bemutatkozott, fiatal zenészekből álló együttes: az Aurora Borealis nyitja meg - sorozatunk egyik célkitűzése, hogy az improvizatív zenét játszó fiatal együtteseket is bemutassa. Ezután Binder Károly immár hagyományos szólókoncertje következik, majd a Borbély Műhely "Hommage a Kodály" című lemezbemutató koncertje zárja a változatos, izgalmasnak ígérkező programot.

Az ARBOS ars poeticája nevében van benne: az "arbos" latinul fát jelent. A fa ég felé nyúló koronájával és a földbe kapaszkodó, óriási gyökérzetével számtalan szimbolikus jelentéssel felruházható, és az improvizatív zene világát is jelképezheti: bár a fa szerteágazó, ég felé nyúló koronájában gyönyörködünk, ha nem lenne gyökérzet, amelyből a fa táplálkozni tud, csak olyan lenne a muzsika, mint a sivatagban élő ördögszekér, amelyet gyökér híján a szél kénye-kedve szerint sodor.

A szervezők

Lap teteje