Információk

Jegyvásárlás

Jegyek kaphatók:

Jegyárak:

Kérjük tisztelt közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, belépőjegyüket elővételben szíveskedjenek megváltani.


Megközelítés

A Bartók Béla Zeneiskola Vác belvárosában, a vasúttól és a buszpályaudvartól mintegy 15 percre található a Konstantin téren. A tér közepén áll a kupolás székesegyház, amely biztos eligazodási pontot jelent. Az autóval érkezők a 2-es főúton érhetik el Vácot, amelyről a Földváry téren (KAISER'S, MOL kút) érdemes lefordulni a belváros irányába. Innen a Budapesti főúton végighaladva érhetik el a Konstantin teret, amelynek hátsó sarkában áll a zeneiskola.

A vonattal vagy busszal érkezők a Széchenyi utcán keresztül érhetik el a Főteret (Március 15. tér), ahonnan a Káptalan utcán keresztül juthatnak el a Konstantin térre, közvetlenül a zeneiskolához.

Budapestről Vác felé a Nyugati Pályaudvarról indulnak vonatok, többek között a minden óra 55 perckor induló zónázó vonat, amely Budapest és Vác között nem áll meg (menetidő: 25 perc). A 19 órakor kezdődő koncertekre érdemes a 18:05-ös zónázó vonattal érkezni. Ezenkívül félóránként (:40 és :10 perckor) indulnak Budapest és Vác között minden állomást érintő vonatok. Visszafelé a koncert után 21:34, 22:34 és 23:34 perckor indulnak Budapestre vonatok. Zónázó vonatok este 8 után már nem közlekednek, az esti vonatok minden állomást érintenek (menetidő: 45 perc).

További információkat a www.menetrendek.hu oldalon talál.

Térképek:

Lap teteje